MENÜ

 

 

 

 

                                         

 "A boldogsághoz nem vezet út. 

  Az út maga a  boldogság."

  (Buddha)

 

 

 

 

 A Reikiről 2004-ben hallottam először. Már akkor elhatároztam, hogy szeretném megtanulni és ez a vágyam 2009-ben teljesült, amikor megkaptam a Reiki I-II. beavatásom. 2012. őszén Reiki mester, majd 2014. november végén Tradicionális Reiki mester-tanár beavatást kaptam.

 

A Reikiről nagyon sokan írtak előttem, kiváló mesterek és tanítványok, náluk prezicebben és jobban nehéz megfogalmazni a Reiki lényegét. Ezt figyelembe véve röviden szeretném bemutatni a Reikit azoknak, akik még nem ismerik.

 

A Reiki Univerzális Életenergia az önmegvalósítás, gyógyulás és gyógyítás útja. A Reiki a japán szármású Dr. Mikao Usui mester által vált elérhetővé az emberek számára.

 

Mindenki képes a Reiki energia közvetítésére, aki tanfolyamon vesz részt, ahol beavatásban részesül.

 

A tradicionális Reikiben 3 szinten történik a beavatás.

 

Az I-es tanfolyam elvégzése után képesek vagyunk a  kezünkből áradó Reiki energia saját magunk és mások számára történő átadására. A tanfolyamon megtanuljuk az energia lekérését, érzékelését, a különböző kezelési kézpoziciókat. A tanfolyam után 21 napon keresztül minden nap kezelnünk kell magunkat. Ezen időszak alatt a Reiki úgy fizikai-, mint mentális síkon változásokat indít el bennünk, amelyek szükségesek ahhoz, hogy tovább  fejlődjünk. A tisztulás magával hozhatja évek óta tartó betegségek, pl. allergia, migrén enyhülését, vagy megszűnését.  Régi blokkok, sérelmek, harag oldódhatnak a Reiki kezelések során. Ha "csak" ez lenne a Reiki hatása már ez is egy csoda, hisz mindannyian tudjuk, milyen megkönnyebbülés a megbocsátás, milyen jó érzéssel tölt el bennünket a békülés hosszú évekig tartó harag után.

 

Már az I-es szint elvégzése után képesek vagyunk a Reikivel történő gyógyításra.

 

Fontos szabály, hogy a Reiki nem helyettesíti, de hatékonyan segíti, támogatja az orvosi-, pszichoterápiás kezeléseket.

 

A II-es tanfolyamon szimbólumok használatára kapunk jogosultságot, mellyel téren- és időn kívül tudjuk közvetíteni a Reikit. Nem kell feltétlenül ott lennünk a kezelendő személy mellett, hogy átadhassuk az energiát. A gyógyítás mellett számos más területen megtanuljuk használni a Reikit, mely egyre inkább beépül az életünkbe, mindennapjainkba.

 

A III. szint a Mesterszint. A tradicionális Reikin belül a mesterré avatás éveken át tartó gyakorlást, sok gyógyítást követően történik meg. Számos tradicionális Reiki mesternél ez a szint két lépcsőben végezhető el. Az elsőnél Önmagunk mesterévé válhatunk, gyógyító mesterré. A második a mester-tanári szint, ahol mások tanítására, beavatására kapunk "jogosítványt".  

 

 

Elérhetőségem:

 

+ 36 30 238 8935

 

mayerteri@gmail.com

 

 

 

 

Hírek

  • Önismeret
    2017-06-03 08:17:10

    Mindannyiunk életében eljön az az időszak, amikor el kell indulnunk az önismereti úton. Ennek hiányában olyan dolgokat várhatunk el magunktól, amelyek valójában nagyon távol állnak tőlünk. Sokszor a külvilág nyomására szeretnénk olyanná válni, amit a média-, a közösségi oldalak sugallnak. Nem hisszük el, hogy egyediek, különleges vagyunk, éppen ez lehet bennünk a vonzó.

    A kínai asztrológia segítségével, a személyes képlet alapján megismerhetjük magunkat, rejtett kincseinket, tehetségünket, valódi feladatainkat. Amennyiben úgy döntesz, hogy elindulsz ezen az úton, szeretettel várlak.

     

Asztali nézet